Biztosítsd be magad - sosem tudhatod, mikor jön jól!

Van egy lakásod, házad, esetleg bérelsz egyet?

Ez már önmagában szuper, hiszen ez azt jelenti, hogy van tető a fejed felett, és önálló, felelősségteljes ember vagy!

És van valamilyen biztosításod rajta?

Ha nincs, az viszont már akár problémát is jelenthet, hiszen akár saját ingatlanról, akár bérleményről van szó, kár akkor is keletkezhet benne, bármilyen elővigyázatos is vagy.

Nem véletlenül kötnek az emberek évszázadok óta biztosítást olyasmire, ami fontos a számukra, hiszen nem mindig van lehetőség arra, hogy az így elvesztett javakat pótold, vagy valamilyen módon kártalanítsd magad.

Még ha bizonytalan is vagy, netán némi bizalmatlanság bujkál benned, akkor is mindenképpen érdemes végiggondolnod, hogy ér-e annyit a nyugalmad, hogy pár ezer forinttal kevesebbet kelljen kiadnod havonta.

Mert való igaz: ha nem történik semmi, akkor a befizetett összegek kidobott pénznek tűnhetnek, de a televíziót sem nézed 0-24-ben, hogy maximálisan kihasználd a havidíjat.

Tehát mi is valójában a lakásbiztosítás, amiről eddig szó volt?

Foglaljuk össze röviden!

A lakásbiztosítás fogalma

Egy lakásbiztosítást többféleképpen is fel lehet fogni.

Értelmezheted úgy is, mint letudandó nyűgöt, ami csak viszi a pénzt, de igazából haszna nincs, mert úgysem történik semmi, ha meg igen, akkor úgyis csak rosszul jöhetsz ki belőle.

De némi előre gondolkodással befektetésként is felfoghatod, melyet részletekben fizetsz ki, hiszen még ha osztalékot nem is látsz belőle viszont, de az anyagi helyzetedbe, mi több, a lakhatásodba fektetsz be így hosszú távon.

Ha megszeretnénk fogalmazni, hogy mi is valójában a lakásbiztosítás, a legkönnyebben talán úgy lehetne, hogy: a biztosítótársaság és az ügyfél között létrejött szerződés, melynek alapján rendszeres befizetés ellenében a biztosító térítési kötelezettséget vállal a biztosított meghatározott körülmények hatására keletkezett anyagi káraira.

Természetesen nem minden anyagi kár értendő ide, hiszen ha például az autódban keletkezik sérülés, azzal hiába fordulsz a lakásbiztosítódhoz, természetesen kérdőn fognak rád nézni, hogy voltaképpen mit is szeretnél.

A lakásbiztosítás fogalma
A lakásbiztosítás fogalma

Kivéve, ha az autódra is kiterjeszted a biztosításodat, hiszen ezt is megteheted!

A mai, modern lakásbiztosítás konstrukciókban az a csodálatos, hogy annyi mindenre kiterjeszthetőek, hogy szinte az egész életedet le tudod fedni velük.

Azonban érdemes nyitva tartani a szemedet, ugyanis megtörténhet, hogy nem feltétlenül előnyös a számodra, ha mindent egy tető alá hozol, megeshet, hogy így olyan magasra szökik a havi díj, hogy már jobban megéri külön-külön biztosításokat kötni.

De ami az ingatlanhoz tartozik, azt mindenképpen érdemes fontolóra venni.

A megfelelő biztosító kiválasztása

Csúf kifejezéssel élve Dunát lehetne rekeszteni a sok, jelenleg a hazai piacon megtalálható biztosítóval és azok különböző kötvényeivel, biztosítási csomagjaival.

Szabadon válogathatsz a különböző multinacionális cégek, biztosító-óriások, és a kisebb, netán teljesen ismeretlen, új társaságok között.

Mivel elég kiélezett a verseny, és mindegyikük a Te figyelmedre pályázik, így az ajánlatok is folyamatosan változnak. 

Előfordulhat, hogy az általad, mondjuk 3-4 éve kötött lakásbiztosítás is már korszerűtlennek számít, így aztán érdemes a kötvényedet időről időre elővenni és átnézni, összehasonlítani a jelenlegi ajánlatokkal.

Persze ezt sem kell feltétlenül Neked elintézned, vannak alkusz cégek, melyek kimondottan azzal foglalkoznak, hogy az őket megbízó személyek számára megkeresik és akár meg is kötik a legkedvezőbb ajánlatot.

Ettől függetlenül, ha úgy érzed, lakozik benned elég ambíció és kitartás, akkor érdemes a saját kezedbe venni az ügyedet, és egy olyan biztosítót keresned, amelyik már hosszú ideje van jelen a hazai piacon, napra kész, és sok elégedett ügyfél támogatását élvezi.

Nem mondom, hogy könnyű lesz ilyet találnod, hiszen a külföldről származó, hatalmas tőkével rendelkező cégóriások komoly dömpinget folytatnak a figyelmedért, de előfordul, hogy jobban megéri hazai pályán körülnézni, és egy teljes egészében itthoni vállalat mellett dönteni.

Nem feltétlenül csak azért, mert az egy piacra összpontosító, kisebb biztosítók számára az ügyfél több, mint egy puszta számadat egy kimutatás alján, hanem mert a rendelkezésükre bocsájtott tőkét is jó eséllyel hazánkban fektetik be, ezzel erősítve a gazdaságot.

A döntés persze rajtad áll, Te fogod tudni, érzékelni azt, hogy mire van szükséged, de mindenek előtt azt tartsd szem előtt, hogy a megfontoltság és a felelős döntéshozatal komoly erény, főleg ha a hosszú távú anyagi biztonságod a tét.

Lakásbiztosítás online 24